Paraziták, vélemények, beszámolók
- Már az első nap csoda történt!
Pár éve figyeltem fel erre az oldalra, amelyet nagyon érdekesnek találtam. Megdöbbentem attól, amit itt olvastam. 7 éve diagnosztizáltak nálam többek között IBS-syndromát, amely nálam hasmenéssel párosult, valamint reflux, hiatus hernia betegséget. A szokásos kivizsgálások után - vastagbél-, gyomortükrözés - gyógyszeres kezeléseket kaptam. A gyógyszerek elsősorban a savas túltengésre voltak jó hatással. Az elmúlt években többször nagyon erős, görcsös rohamaim voltak, melyeket csak fájdalomcsillapítóval és diétával lehetett enyhíteni. A gyógyszereket fokozatosan elhagytam, hiszen különösebben nem segítettek az állapotomon.
Az idei húsvét előtti időszak meggyőzött arról, hogy sürgősen keresnem kell valamilyen megoldást a panaszaimra. Áprilisban már napokig enni sem tudtam, úgy éreztem, a pár falat táplálék megreked a gyomorszájnál és képtelen továbbhaladni. A hasam térfogata megnőtt, úszógumi természetesen nálam is volt, bár egyébként normál alkatú vagyok. A hasam deformálódott, nagyon megijedtem.
Megrendeltem a Colonix-ot, igaz, egyenlőre, csak a rostot. Közben kikértem a háziorvos véleményét is, aki a konkrét terméket nem ismerte, de egyetértett azzal, hogy a rost jótékonyan befolyásolhatja a szervezet működését.
Már az első nap csoda történt! Az első adag bevétele után tudtam enni! Éreztem, ahogy az étel végighalad a tápcsatornán! Hihetetlen érzés volt!
Az eltelt egy hónap alatt, a következőket figyeltem meg: az első napokban kisebb fejfájás és émelygés következett be, de ezek viszonylag hamar elmúltak. Elvétve allergiás bőrreakció is előfordult, de amilyen gyorsan megjelent a bőrömön, szinte fél óra múlva, el is múlt. A napi két liter folyadékbevitelt nem volt könnyű betartanom, de sikerült. Nekem a multivitaminos, rostos gyümölcslé vált be, azzal tudom meginni a rostot. Az utóbbi időszakban sűrűn jelentkező migrénes rohamaim teljesen megszűntek! Kevesebb kávét kívántam, az első két hétben egyáltalán nem ittam. Most hetente csak pár alkalommal érzem, hogy szükségem van rá, vagy jólesik. Nagyon látványos dolgok ürüléséről nem tudok beszámolni, mindössze a 14. napon észleltem, hogy egy rövidebb, hasonló dolog távozik, mint amelyeket a fotókon lehet látni. Talán fél-egy kilogrammal vagyok könnyebb, de az "úszógumi" kisebb lett a derekamon és a hasam is leapadt. Úgy gondolom, akinél régóta fennáll a betegség, hosszabb időt vesz igénybe a szervezet méreganyagoktól való kiürülése. Mindenképpen szükségesnek tartom a további kúrát a teljes tisztuláshoz.
Ugyanakkor a parazitairtóra is szükség van, ebben biztos vagyok, hiszen jelenlétüket érzem a szervezetemben. Egy esetet említenék, ezzel kapcsolatban: sok évvel ezelőtt egyik rokonom nagyon beteg lett. Nem tudták mitől. Egyik városból a másikba került kivizsgálásra, eredménytelenül. Végül egy hazánkban élő, talán közel-keleti orvos jött rá, hogy parazitafertőzést kapott, nagy valószínűséggel, sertéshústól. Ennek ismeretében már sikerült a betegségét kikezelni. Már akkor felmerült bennem, hogy miért csak a háziállatainkat kell féregteleníteni? Nekünk, embereknek is szükségünk lenne egy alapos belső tisztításra. Az IBS-syndromával élőknek csak ajánlani tudom! Nemcsak reményt ad, valóban segít!!!
-K.Ágnes, Miskolc, 2009-05-27

- ... mintha peték lettek volna a székletben ...
A sógornőm ajánlotta néhány hónappal ezelőtt nekem a Colonix méregtelenítő programot, melyet ő is kipróbált - sikeresen. Lisztérzékeny vagyok (9 éves gyermekem is), emésztési problémáim voltak. Így kipróbáltam - amit nem bántam meg - melyet szeretnék megosztani mindenkivel. Megelégedésemre szolgált mindegyik termék. A tea nyugtatóan hatott, a rost pedig hatásos volt. Az eredmény nem maradt el. Szörnyű volt látni, hogy mi ürül ki az ember szervezetéből, ez mind bennem volt? Sok, szabályos rizsszem alakú, fehér színű, mintha peték lettek volna a székletben. Volt olyan is, amit a képeken láttam, hosszú, tekervényes valami. Csúnya volt. Amikor ezektől megszabadultam, könnyebbnek, frissebbnek éreztem magam. A székletem helyreállt, minden nap tudtam wc-re menni. Ajánlani tudom mindenkinek, aki emésztési problémával, ill. puffadással küszködik, s felesleges kilói is vannak. Most édesanyámnak rendeltem meg születésnapjára a Colonix terméket. Neki is hasonló problémái vannak. Mindenféle hashajtót kipróbáltunk, hogy tudjon wc-re menni. De nagyon megkínozza, s nem mindig hozza meg a várt eredményt. Az orvosnál is voltunk problémájával. Mindenféle vizsgálatot végigcsináltak, nem találtak semmiféle rendellenességet a belekben, Irritábilis Bél Szindrómája van - mondták. Remélem igazi ajándék lesz számára, meg fog szűnni problémája.
-Kelemen Gyuláné Klári, Fót, 2009-04-10

- Furcsa színű, zöld, sárga, fehér pöttyökkel teli kupac távozott belőlem.
Többször visszatértem erre az oldalra, és mivel már az első alkalommal elhatároztam, hogy kipróbálom a Colonix programot, azt egy hónappal ezelőtt meg is tettem. Nekem is a következő problémáim voltak: aranyér, puffadás, bőrviszketegség, emésztési problémák, a hasam körül marokra tudtam fogni a hájamat, amit még edzéssel sem tudtam teljesen eltüntetni. Az első hónap tapasztalatai: szinte már a második nap nem vérzett az aranyerem, korábban minimum 20 percet szoktam ülni a wc-n, mire valami kijött belőlem. Most pedig, legalábbis az első 2-3 nap után szinte rohannom kellett, nehogy baj legyen belőle. A hasam laposabb, amit a barátnőm észre is vett, ezek szerint látványosan fogytam. A wc-ben - így szoktam a gyerekeimnek mesélni a kúra eredményéről - három emeleteseket szoktam produkálni, és naponta van úgy, hogy háromszor is. Furcsa színű, zöld, sárga, fehér pöttyökkel teli kupac távozott belőlem. Utána pedig nagyon könnyűnek, és tisztábbnak éreztem magam. Ezúton is szeretném megköszönni a segítségüket, és örülök, hogy rátaláltam erre a termékre. Mindenkinek elmondom, hogy milyen nagyszerű ez a kúra, hogy másokon is segíthessek vele.
-Bank Istvánné, Nyergesújfalu, 2009-05-12

- Nincsen már annyi panaszom, jobban vagyok!
A véleményem a termékekről, hogy KIVÁLÓ mindegyik, a Colonix, a Paranil, a Detoxigreen, a Toxinout és a KleriTea is! Rendkívül jó termékek! Nélkülözhetetlen mindegyik, főleg egy ilyen nagyon mérgezett, világban! El kezdtem a kúrát, csak kizárólagosan lúgosító termékekkel, Vega étrenddel! Hihetetlen a különbség, óriási! Nincsen már annyi panaszom, jobban vagyok!
-Ghazzaoui Leila, Budapest, 2009-09-07
|